54. rész - Virágok

Halihó! :)
Hoztam egy amolyan "Nyárköszöntő" részt, ami remélem tetszeni fog nektek! :) Jó olvasást, sok puszi! 

Emlékszem, hogy dobogott a szívem, amikor először láttalak mosolyogni. Milyen nehéz volt a szemedbe néznem anélkül, hogy rögtön fülig beléd szeressek. Emlékszem, hogy féltem szeretni, mielőtt megismertelek, hogy sajogtak a múlt sebei... de te begyógyítottad őket.

Amikor elutasítottam Edwardot, nem gondoltam bele, ez milyen következményekkel fog járni. Azt hittem tudomásul veszi, hogy én erre képtelen vagyok. Rosszul hittem.

Reggel el akartam menni futni James–szel, épp a vizet hoztam ki, amikor a tornácra kilépve megláttam Edwardot, kezében egy szál virággal.

– Ezt nem hiszem el! – morogtam, miközben James kezébe nyomtam a vizes palackot.

– Eléggé be akar vágódni nálad – vigyorgott a bátyám. Nagyon jól szórakozott rajtam, amit szúrós pillantással jutalmaztam.

Edward nem zavartatta magát, feljött a tornácra, mosolyogva felém nyújtotta a fehér liliomot.

– Liliomot a Liliomnak! – búgta.

– Köszönöm – makogtam, miközben fülig pirultam.

Amikor elvettem a virágot, továbbra is mosolyogva kérdezte meg a bátyámat a mai napi terveinkről. James elég kellemesen társalgott vele, úgy néztem rá, mintha megőrült volna. Még azt is megkérdezte Edwardtól, hogy velünk tart–e.

A bátyám direkt szórakozott velem, erre később rájöttem. Amint Edward elment azzal az ürüggyel, hogy a családjával sátorozni mennek, és csak azért jött, hogy átadja a virágot, James röhögve fordult felém. Karját átvetette a vállamon, miközben tovább húzta az idegeimet:

– Hódolód van, hugi?

– Hagyjál! – morogtam, de azért elkezdtem forgatni kezemben a virágot. Lehet, hogy Edward tényleg nem csak szórakozni akar velem?

Felvittem a szobámba a liliomot, vízbe tettem, majd elmentem futni.

*

A virágok minden nap jöttek, amióta visszajött a sátorozásból. Sosem futár hozta, vagy csak simán az ajtó előtt hevert, hanem mindig személyesen adta át. Voltak olyan reggelek, amikor a bátyám nevetve rángatott ki az ágyból, hogy átvegyem. A szobám virágbolthoz hasonlított, annyi illatos virág hevert mindenütt. Csak néztem őket, és a kétségem lassan átváltott megnyugvásba.

James nem bombázta hasonlóképpen Kate–t a virágokkal, amit barátnőm meg is jegyzett neki egyszer, ő pedig csak vállat vont és rávágta, hogy ő nem olyan típusú.

– Nem jössz le velünk a partra? – kérdezte Kate, amikor a piknikkosarat rakta tele. James ott állt mellette, szemét rám kapta, testtartása merev lett. Érzékeltem hirtelen hangulatváltozását, bár nem értettem miért lett ilyen.

Nemet intettem fejemmel, majd felmentem a szobámba és felvettem egy elegánsabb ruhadarabot – egész nap melegítőben, eléggé unalmas volt. Kék felsőbe bújtam és farmert húztam. Magamnak sem akartam bevallani, de vártam a pillanatot, hogy James–ék kilépjenek az ajtón, és megérkezzen.

Amikor bekopogtak az ajtómon, én pedig hirtelen leültem az ágyamra, mintha mi se történt volna, Kate sokat tudóan elmosolyodott, James pedig felvonta egyik szemöldökét.

– Akkor mi megyünk…

Bólintottam, próbáltam elrejteni az arcomat, ami piroslott, amiért lebuktam.

– Jó szórakozást! – nyögtem ki végül, Kate pedig rám vigyorgott és eltátogott egy „viszont!” mondatot.

Miután elmentek, nem kellett sokat várnom, máris kopogás hallatszott a bejárati ajtón. Mosolyogva indultam felé, és örültem, hogy nem kellett csalódnom. Farmert és fehér inget viselt, ami rátapadt izmos karjára és mellkasára. Mosolyától szeme sarkában ráncok jelentek meg, amitől az én ajkaim is felfelé görbültek – akaratlanul is.

– Mit csináljunk ma? – kérdezte, ahogy a nappaliban ültünk egymás mellett.

– Nem tudom.

Ajkai vigyorra görbültek, ahogy rám pillantott és rajtakapott, hogy bámulom. Gyorsan elfordultam tőle, még mielőtt a pirosasságom elárult volna.

– Elvinnélek vacsorázni, de nem szeretném, ha bajba kerülnél miattam a bátyádnál.

– James nem szólhat bele mit teszek, azért, mert a testvérem. Saját döntéseim vannak, bármennyire is nem tetszenek ezek neki – mondtam dacosan.

Edward megpróbálta elfojtani vigyorát, kevés sikerrel.

– Akkor mehetünk? – kérdezte fülemhez hajolva. Lehelete megcsapta arcomat, amitől jólesően kirázott a hideg.

Felé fordultam, nagyot nyeltem, mielőtt ismét megszólaltam.

– Inkább tényleg nem akarom felidegesíteni James–t; még mindig emlékszem arra az erőre, amikor Adam helyett a bokszzsákot ütötte.

Edward arca elkomorult, ahogy megborzongtam. Közelebb húzódott hozzám, várta a reakciómat, de amikor nem húzódtam el, kezét a vállamra tette és óvatosan megszorította azt. Mióta közöltem, hogy ne játsszon velem – nagyjából egy hónapja – csak óvatosan közeledik hozzám.

– Téged sosem bántana – suttogta.

– Tudom – vágtam rá kapásból, hiszen ez meg sem fordult a fejemben. Tudom, hogy szeret engem, ezt bizonyítja minden tette. De akkor sem tudtam kiverni a fejemből azt a nyers erőt, amit a szemében láttam akkor reggel. Azt hittem a zsák leszakad a mennyezetről, ahova felfúrta. Nem tudtam, hogyan magyarázzam el ezt Edwardnak. A gondolataim kuszák voltak, nem tudtam szavakba önteni őket.

– Mire gondolsz?

– Arra, hogyan magyarázzam el a gondolataimat – nevettem fel. – Tudom, elég szánalmasan hangzik.

– Egyáltalán nem szánalmas. Van, hogy mindent értünk, de mégsem tudjuk kimondani, mert azzal valóságossá tennénk a dolgokat.

Hangja tele volt keserűséggel, amitől rosszul éreztem magam. Nem akartam, hogy fájjon neki. A szívem összeszorult a gondolattól, hogy valamitől szenved. Akaratlanul közelebb csúsztam hozzá, teljesen befészkelődtem ölelésébe. Vállára hajtottam a fejem, ő pedig fejemre hajtotta az állát.

El akartam terelni a gondolatait, ezért kiböktem a legelső dolgot, ami eszembe jutott:

– Nem volt teljesen igaz, amit magamról meséltem.

Talán nem ez volt a legmegfelelőbb figyelemelterelés, ugyanis Edward válla megmerevedett a fejem alatt.

– A srác, akivel együtt voltam nem igazán akart volna elengedni, így leléptem. Ha úgy vesszük, bujkálok előle. A legjobb barátja segített, hogy eljöjjek onnan.

Edward eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

– Bántott téged? – kérdezte fojtott hangon.

– Nem. Sohasem nyúlt hozzám. Azt nem mondom, hogy néha nem ordított, de sohasem ütött meg.

– Rád hangosan szólni sem szabadna, nemhogy kiabálni veled! Hogy bírtál mellette lenni?!

– Azt hittem, hogy szeretem, de tévedtem – suttogtam.

Megint közel húzott magához, szorosabban ölelt, mint eddig. Nem gondoltam, hogy valaha ilyen biztonságban fogom érezni magam bárki mellett is. De Edward ezt is megcáfolta.

Kint alkonyodni kezdett, én pedig sejtettem, hogy a bátyámék hamarosan visszajönnek.

Edward a hajamat simogatta, amitől majdnem elaludtam.

– Kate–ék hamarosan hazaérnek – suttogta. – Nem hiszem, hogy James repesne az örömtől, ha itt találna.

Mielőtt gondolkoztam volna, beszélni kezdtem.

– Ne menj!

Edward elmosolyodott, azután megrázta a fejét.

– Vár a családom. Együtt vacsorázunk – ajkai még szélesebbre húzódtak, nevetett magán, mintha valami bennfentes viccet mondott volna.

Bólintottam. Rá kellett vennem magam, hogy kibújjak az öleléséből, és elengedjem. Túlságosan kötődöm hozzá, pedig alig két hete engedtem viszonylag közel magamhoz. Edward végigsimított az arcomon, majd jó éjszakát kívánt és elment.

James rá két perccel érkezett meg, ahogy Edward elhajtott a Volvo–val. Jó kedve volt, vidáman leült mellém és a focit nézte, ami a tévében ment.

– Milyen volt a part?

– Vizes. Hogy érezted magad Edwarddal?

Leesett az állam. Honnan tudja? Tátott szájjal bámultam rá, ő pedig kinevetett.

– Azt hitted nem tudom, hogy azért öltöztél ki, mert átjön? Na jó, először nem tudtam, furcsálltam is, de Kate megmagyarázta.

– Nem örülök neki, hogy a barátnőmmel jársz! – közöltem és kimentem a konyhába.

Végül is, nem mondott semmi rosszat, pedig egy hónapja meg tudták volna ölni egymást.  James csendben tévézett a nappaliban, és mivel nem akartam további kérdéseket kapni, felmentem a szobámba olvasni. Sajnos a könyv nem igazán tudott lekötni, így unottan feküdtem az ágyban. Hamarosan hallottam, ahogy James elmegy zuhanyozni, majd felhívja Kate–t és vidáman cseveg vele.

Hiába zuhanyoztam le én is, egyszerűen nem tudtam aludni. Forgolódtam az ágyban, lementem vízért, felmentem, bekapcsoltam a gépem, de semmi. Nem bírtam aludni. Hálásan pillantottam a telefonomra, ahogy elkezdett villogni lehalkított állapotban. A kijelzőn lévő név láttán elmosolyodtam.

– Szia! – szóltam bele vigyorogva.

– Szia! Felébresztettelek?

– Ami azt illeti, nem. Nem tudok aludni.

– Én sem – kuncogott. Újabb bennfentes vicc? – Mi lenne, ha elmennék érted és sétálnánk?

Az alsó ajkamra haraptam, igyekeztem elfojtani vigyoromat, mintha látná.

– Oké. Mikorra érsz ide?

– Húsz perc. Annyi elég, hogy elkészülj?

– Igen.

Letettem a telefont, kibújtam a pizsamámból és felvettem egy farmert. A telefont azonnal a zsebembe csúsztattam, a topomra pedig ráhúztam egy kapucnis vastag felsőt. Edzőcipőt vettem fel, majd óvatosan lelopakodtam a lépcsőn, és igyekeztem minél halkabban kinyitni az ajtót.

Edward odaállt az ajtó elé, én pedig vigyorogva kinyitottam és gyorsan kifordultam az ajtó túloldalára.

– Nem szoktam kiszökni éjjel! – vigyorogtam rá.

– Én sem. De jó buli – vigyorgott vissza. Szemében egy pillanatra aggodalom csillant, azután a fejemre húzta a kapucnit. – Így már jó lesz.

– Azért ennyire nem nézek ki rondán smink nélkül! – háborodtam fel.

– Nem akarom, hogy megfázz a szélben, te kis butus. Na, gyere! – kinyújtotta felém a kezét, én pedig megfogtam azt.

Az elmúlt hónapban száznyolcvan fokos fordulatot vett az életem. Edward minden nap eljött, hozta a virágokat, és kedveskedett. Nem volt erőszakos, lassan próbált megismerni. Eleinte nem voltam hajlandó még csak beszélni sem vele, de utána, amikor már Jamesnek is elege lett, kénytelen voltam. Rájöttem – ha akar, nem akkora bunkó, mint először. Elmondta, mennyire sajnálja, hogy rám akarta erőltetni a dolgokat, és hogy azért volt akkora seggfej, mert nem akart engem bajba sodorni azzal, hogy pletykálni kezdenek rólunk.

Nem járunk. Legalábbis szerintem nem. Azt, hogy ő mit mondana, nem tudom. Csak találkozgatunk, jól érezzük magunkat egymás társaságában. Barátok – ezt a szót használnám magunkra. Kate ezt rögtön megtoldotta, amikor először beszéltünk erről; extrákkal – tette hozzá. Vitába szálltam vele, ugyanis nincsenek extrák – jó, néha fogja a kezem. Nem néha, szinte mindig, de ha nem fogja, akkor tudom, hogy valami baja van, ami miatt rosszkedvű. Nem egyszer láttam James–szel beszélgetni, ahogy reggelente lementem a lépcsőn, ami azt jelentheti, hogy ők is kezdenek viszonylag jóban lenni. Amikor a bátyámat erről faggattam, csak nevetett, és közölte, hogy ne üssem bele az orrom mindenbe. Edward gyakran jött át este, de hamar is távozott, ha James kipaterolta onnan – ez elég sűrűn fordult elő. Leginkább a nappaliban néztünk filmet, vagy kiültünk a pavilonba, ahol én olvastam, ő pedig nézett közben. Roppant idegesítő dolog, amikor belemélyednék egy jó könyvbe, ő meg ott ül velem szemben és az arcomat fürkészi. Mára már leszoktam arról, hogy kivigyem a könyvet, ha ott van; inkább akkorra tartogatom, amikor nincs. Kéthetente eltűnt pár napra, amikor sátorozni ment a testvéreivel, ilyenkor számomra elég lassan telt az idő.

– Mire gondolsz? – kérdezte. A forks–i parkban ültünk, közel egymáshoz, az egyik kilógó hajtincsemmel játszott.

– Semmire – hazudtam. – Téged mindig ez foglalkoztat. Hogy mit gondolok.

Elmosolyodott, leejtette a tincset, hogy szabad kezével újat vehessen fel hajzuhatagomból.

– Érdekesek a gondolataid. Szeretem, amikor mesélsz arról, mi foglalkoztat.

– Te is elmondhatnád, te mire gondolsz – vetettem fel.

– Arra, hogy gyakrabban akarlak megszöktetni. És hogy örülök, amiért már nem haragszol rám – mosolygott.

– Nem mintha én viselkedtem volna veled úgy, mintha leprás lennél – védtem magam azonnal kissé hevesen.

Arca grimaszba torzult, mély levegőt vett és maga elé nézett – de nem bántottam meg, ahhoz túl jól szórakozott azon, ez mennyire idegesít engem.

– Azt hittem, ezt már megbeszéltük.

– Ja. De azért elég szemét voltál! – vágtam ismét a fejéhez. – Mire számítsak szeptembertől? Ugyanolyan leszel, mint júniusban? – hangom kissé elfúlt, ahogy ebbe belegondoltam. Láttam magam előtt utálatos tekintetét, hallottam azt a maró gúnyt, amivel velem beszélt.

– Szeptembertől – sóhajtotta – nem tudom, mi lesz. Rájöttem, hogy nem szabad semmit előre megterveznem, mert akkor csak baj lesz belőle. Kialakul. – Láttam rajta, hogy van, ami még nyomasztja, de nem kérdeztem rá. Ha el akarja mondani, elfogja.

– Mit csinálunk holnap? Akarom mondani, ma – néztem az órámra.

– Mit szeretnél? – ajka pajkos mosolyra húzódott, ő maga is közelebb hajolt.

Vállat vontam, csak néztem tökéletes aranyszínű szemébe, ami fogva tartotta tekintetem.

– James tudja, hogy nálunk jártál – böktem ki. Úgy gondoltam, ez fontos ahhoz, hogy további terveket készítsünk.

Edward arca óvatos lett, szemében aggódás csillogott.

– Mondott valamit?

Megráztam a fejem.

– Azt hiszem, az, hogy Kate–tel van, eléggé lefoglalja ahhoz, hogy ne szóljon bele az életembe. De azért néha mond ilyen dolgokat, hogy biztosítson; figyel.

Az erdő felől hangos vonyítás hallatszott, amitől összerezzentem – még a karom is libabőrös lett. Edward a hátunk mögött lévő házak felé kapta a fejét, azután hirtelen felállt, magával húzva engem is.

– Menjünk innen! – sürgetett, majd gyors tempóban elindult. Csakhogy nem arra vette az irányt, amerről jöttünk, hanem pont az ellenkező út felé. Értetlenül követtem, már épp szólni akartam, hogy rossz irányba megyünk, amikor előkapta telefonját és tárcsázott.

– Alice… igen. Jó, rendben. Kösz. – Rám pillantott, azután ismét válaszolt. – Ez okoz némi problémát. Kösz.

Tovább haladtunk az úton, amíg el nem értük a kocsiját. De… ezt nem a park másik oldalán hagyta? Beszálltam az anyósülésre, nem kérdeztem semmit, csak beöveztem magam.

– Mi történt? – tettem fel mégis a kérdést, amikor már ő is beszállt.

– Farkasok. Elég sokan vannak mostanában a környéken. Nem éppen szelíd háziebek… jobb lesz, ha elmegyünk. – Feszülten nézett rám.

– Rendben, vigyél haza!

Megrázta a fejét, a visszapillantó tükörbe nézett, majd gázt adott.

– Ha nem haza viszel, akkor mégis hova?! – Hangom két oktávval feljebb csúszott. Kezdtem besokallni; valami itt nagyon nincs rendben, és ezt nem a farkasok váltották ki.

– Alice–hez – sóhajtotta.

Bő fél órás autóúton egyetlen szót sem szóltam hozzá. Dühös voltam, amiért nem vitt haza, és fogalmam nem volt, hová tartunk jelen pillanatban. Fáradtan néztem rá, ahogy lekanyarodott a bekötőúton, jártasan vezetett a sötétben, mintha csak naponta tenné meg ezt az utat. Hacsak nem tényleg naponta teszi meg. Ekkor támadt bennem a gyanú, hogy hozzájuk visz. Rémület kerített hatalmába – még nem találkoztam a szüleivel, és jelenleg nem is voltam abban az állapotban, amikor ezt meg lehetett volna ejteni.

Beparkolt egy garázsba, aminek ajtaja rögtön lezárult, ahogy a kocsi fara bekerült. Mintha ki akartak volna zárni valamit.

– Hol vagyunk? – hangom még nekem is túl hűvösnek hatott, nemhogy neki.

– Alice játszóházában. Itt éli ki a divatdiktátori hajlamait.

– Ő is itt van?

– Igen.

Most már legalább világos, ki zárta be a garázsajtót. Vagyis ki nyomta meg a lezáró gombot a távirányítón. Alice jelent meg a fényszóró fényében, halványpiros topban és rövidnadrágban. Arca nem arról árulkodott, hogy most kelt ki az ágyból, ahhoz túlságosan fitt volt.

Kiszálltam a kocsiból, mellé álltam, ő pedig szorosan átölelt.

– Szia! – üdvözölt túlpörögve. Hozzá képest ázott mosogatószivacsnak néztem ki – de úgy is éreztem magam.

– Hello, Alice!

– Edward, mi történt? – kérdezte, még mindig a vállamat ölelve, ahogy felvezetett a garázsból kivezető lépcsőn.

– Erre én is kíváncsi vagyok – morogtam.

– Majdnem megtámadott minket egy farkas, így kénytelenek voltunk eljönni, de sürgősen. Azért hoztalak ide, mert ez elég távol van a lakott területektől ahhoz, hogy a farkas senkit ne bántson. – Nézett rám a nappaliban.

Kellemes ház volt, teli tág terekkel. A nappaliban bézsszínű bútorok, középen üvegasztal, a falon plazma tévé és kortás művészek képei lógtak.

Alice forró teát hozott nekem a konyhából, amit hálásan fogadtam el, mert teljesen átfagytam a parkban.

– Jasper?

– Alszik.

A szemem tágra nyílt, ahogy ilyen könnyedén beszéltek. Tudtam, hogy Alice és Jasper egy pár, de az, hogy saját házuk van, nem jutott napvilágra. Vagy legalábbis engem elkerültek ezek a hírek.

Óvatosan kortyolgattam a forró teát, miközben a kettejük közötti párbeszédet hallgattam. Alice hirtelen váltott témát, amire felkaptam a fejem.

– Mondtad már Lilinek?

Edward összevonta szemöldökét, rövid pillanatig rám nézett, azután az asztalra.

– Még nem. – Ismét visszanézett rám, mély levegőt vett, majd elkezdte mondani. – Holnap délután elutazunk a távoli rokonainkhoz. Körülbelül két hétig leszek távol.

Beharaptam az alsó ajkamat, nehogy felszólaljak. Tudtam, hogy megkérném, ne menjen el. Már így is sok idejét elvettem, nem szabad továbbra is kisajátítatom. Túlságosan függök tőle.

Mind a ketten engem figyeltek, Edward óvatos arckifejezéséből arra következtettem, hogy a kiborulásomat várta. Bólintottam, miszerint megértettem, majd megittam a maradék teámat, hogy addig se kelljen megszólalnom. Edward átült mellém, megszorította a kezem, miközben Alice továbbra is csacsogott.

– Ne haragudj! – súgta. – Ma este derült ki, amikor beszéltem Carlisle–lal.

– Semmi gond. Van életed azon kívül is, hogy engem pesztrálj – vontam vállat. Nem bántott meg, hogy nem szólt – természetesen van ilyen, hogy valami az utolsó pillanatban derül ki. Csak azért lettem rosszkedvű, mert két hétig távol kell lennem tőle.

– Hazaviszlek, oké? A farkasok valószínűleg már visszavonultak – suttogta. Bólintottam, megköszöntem Alice–nek a teát, majd lementünk a garázsba, hogy hazavihessen.

Egész úton nem szóltam semmit, Edward pedig megértőnek bizonyult. Félúton járhattunk, amikor megfogta a kezem, de még akkor sem szólt. A gondolataimba merülve bámultam ki az ablakon, és most hálát adtam, amiért a fejemen volt a kapucni. Nem akartam, hogy Edward lássa az arcomon a kétségbeesést.

A házban nem észleltem mozgást, pedig a Nap már felkelt, amikor beléptünk. James szobája zárva volt, még mindig aludt. Leültem a kanapéra a nappaliban és mély levegőt vettem. Edward szorosan mellém ült, átölelt. Mély levegőt véve szívtam be illatát, próbáltam elraktározni ezt a különleges illatot, ami csak az övé. Megpuszilta a hajam, hüvelykujjával apró köröket rajtolt a kezemre. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy megértse, mire gondolok. Tudta azok nélkül is.

– Ha lehetne, itt maradnék.

– A családoddal is kell időt töltened. Nem tölthetjük az összes időnket ezen a kanapén ülve.

Szorosabban ölelt, én viszont kissé elhúzódtam, hogy láthassam az arcát.

– Pedig benne lennék. – Arcán kaján vigyor jelent meg, amitől fülig pirultam. – Ha visszajöttem el szeretnélek vinni valahová. Egy olyan helyre, ahová csak én szoktam járni.

Kérdő tekintetemet látva felnevetett. Na de most komolyan… az előző mondatától kinek nem a szex jut eszébe? Ő maga is egy élő szex szimbólum!

– Hová akarsz vinni? – puhatolóztam. Megrázta a fejét.

– Majd meglátod, ha visszajövök.

Forgattam a szemem, ott akartam hagyni, de amint felálltam, visszarántott, egyenesen az ölébe. Egyik kezét a derekam köré csúsztatta, a másikkal végigsimított az arcomon. A szívem sokkal hevesebben vert, ahogy megláttam hogyan néz rám. Kissé előrehajolt, várta, hogy elhúzódom–e, és amikor nem tettem, megszüntette a közöttünk lévő távolságot. Ajkai puhán csókolták enyéimet, lehelete átáramlott belém, amitől megborzongtam. Karomat nyaka köré fűztem, másik kezemmel hajába túrtam. Edward is egyre szorosabban húzott magához, egyikünk sem akarta, hogy csak egy centiméter távolság is közénk álljon. Csókunk is egyre hevesebb lett, közben Edward simogatta a hátam, és megtalálta azt a helyet, ahol bőrömet nem fedte a vastag pulóver. Amint hozzáért meztelen bőrömhöz, felnyögtem. Túlságosan erős reakciót váltott ki belőlem az, hogy a bőrünk egymáshoz ért. Fokozatosan lassított csókunkon, mielőtt elhúzódott volna. Szemében különleges csillogás villant, és gyanítottam, ugyanez az én szememben is látható volt. Mind a ketten ziháltunk, éreztem, hogy az arcom kipirult.

Elvette kezét a derekamról, visszasimította rám a pulcsit és elvigyorodott. Tudtam, ez annak a nyögésnek köszönhető, ami a csókunk közben kicsúszott a számon. Még jobban elpirultam, ajkamba haraptam, és lesütöttem a szemem.

Még sosem ragadtattam el ennyire magam. De annyira vonz, már csak az is, ahogy rám néz, hogy egyszerűen nem tudtam ellenállni.

– Mikor indultok? – kérdeztem, csak hogy oldjam a kettőnk között lévő feszült erotikát.

– Délután. Carlisle éjszakás volt a kórházban, így megvárjuk, míg elrendezi a dolgait.

– Hová mentek?

– Alaszkába, ott él néhány rokonunk.

Bólintottam. Leszálltam az öléből, a konyhába mentem vízért, de igazából csak csinálnom kellett valamit, amiben nincs benne az, hogy sokáig nem látom. Az ablakon bámultam kifelé, kezemben a pohárral, amikor kezét a derekamra helyezte.

– Határt készülsz átlépni, Edward – mondtam. Nem mozdultam meg, éreztem, ahogy elsimítja hajamat a nyakamtól, és a fülemnél szólalt meg bársonyos hangja.

– Tudom. De a határok azért vannak, hogy átlépjük őket.

– Nem kéthónapnyi ismeretség után – közöltem szigorúan.

– Jézus, Lili! Nem szexelni akartam – nevetett fel hangosan. – Csak megcsókolni téged. Alig tíz perccel ezelőttig ez is határ volt.

Elvörösödtem, amiért már csak a gondolat is eszembe jutott. Nem néztem a szemébe, kiöntöttem a maradék vizet, majd igyekeztem úgy helyezkedni, hogy ne lássa az arcomon a szégyent. Hogy én mekkora idióta vagyok!

– Lili! – Húzott vissza magához, amint elléptem mellette. – Ne fuss el előlem! Egy hónapomba telt, mire végre megcsókolhattalak.

– Okom volt rá, hogy ellenálljak. Bunkó voltál velem, nem is egyszer.

Összevonta a szemöldökét, töprengve nézett rám.

– Akkor ki kellene, hogy engeszteljelek – vetette fel. Hosszan megcsókolt, amitől ismét elállt a lélegzetem.

– Még mindig úgy érzem, hogy túl könnyen omlottam a karjaidba – ingattam a fejem. Edward ravasz mosolyra húzta ajkait, azután megrázta a fejét.

– Nem megyek bele a játékba. Csak azt akarod, hogy még többször csókoljalak.

Eltátottam a számat, majd nevetve elfordultam tőle.

– Álmodban, Edward Cullen!

Elvigyorodott, azután visszazárt ölelésébe. Pár percig így maradtunk. Élveztem a pillanatot, ahogy szorosan hozzábújhatok, és arcomat a nyakszirtjéhez fúrhattam.

– Mennem kell – suttogta a hajamba. Bólintottam, de még mindig nem engedtem el. – Menj, feküdj le aludni! Egész éjjel fent voltál… sajnálom – bűnbánó mosolyra húzta ajkait.

– Ne tedd – súgtam.

Lágyan megcsókolt búcsúzóul, majd elment. Két hosszú hétig nincs mit csinálnom.

/James szemszöge/

A telefonom hangos csörgésére ébredtem. Ki kellett volna kapcsolnom azt a szart, amint letettem tegnap este. Hiába nyomtam ki a hívást, csak fojtatta. De rohadt kitartó vagy!

– Mi van? – szóltam bele rekedt hangon.

– Csak hogy méltóztattad felvenni! – Ahogy meghallottam a hangját, kiment az álom a szememből. Felültem az ágyban, lassan dörzsölgettem fáradt szemem.

– Mit akarsz? – Feszült voltam a hívásától. Mióta Lili itthon van, egyszer sem beszéltem vele. A legkisebb esélyt sem akartam megadni neki, hogy megtudja, itthon van.

– Cullenről akarok beszélni veled.

– Igyekezz, Jacob! Jobb dolgom is van, mint veled csevegni…

– Nocsak! Hova lett a jó öreg „apa” kifejezés? – hangja maró gúny volt, még a készüléken keresztül is.

– Az nem apa, aki elfelejt szólni a fiának, hogy van egy testvére. Na, akkor halt meg ez a szó.

– Csak szólni akartam, hogy egyedül maradtunk Lilian keresésében. Cullenék kiszálltak.

Hallgattam, miközben magamban nevettem rajta.

– A drága Edward éjjel a parkban volt egy lánnyal – Erre viszont felkaptam a fejem. Mi van?! –, akivel elég sietősen távozott onnan, amikor meghallotta, hogy ott van egy falkatag.

Némán meredtem magam elé, megszólalni sem tudtam. Edward megesküdött, hogy szereti a húgomat, és ezt nem néztem ki belőle. Hacsak… hacsaknem pont a húgommal voltak a városban az éjjel. Idióta!

– Aha. És én ezzel mit kezdjek? Az ő dolga, kivel tölti az idejét. Semmi közöm hozzá.

– Elfelejtette Liliant. Mi több, tovább is lépett – akadékoskodott.

– Jacob, törődj a saját dolgoddal! Keressétek a keleti partokon, ott elég rég jártatok, hátha közben odautazott Lil – tereltem a témát.

– Ismered a lányt?

– Kit?

– Akivel tegnap volt! – Hallottam, hogy egyre dühösebb, én pedig átkoztam Edwardot, hogy ennyire figyelmetlen. És még ő papolt nekem arról, hogy lebuktattam Lilt azzal, hogy elvittem a bálba!

Mély levegőt vettem mielőtt válaszoltam volna.

– Nem Jacob, nem ismerem. Hogy őszinte legyek nem is érdekel. Csak azt akarom, hogy megtaláljuk a húgom. A többit rohadtul leszarom.

Ezzel bontottam a hívást, de csak azért, hogy újat kezdeményezzek.

– Mi a jó édes francért nem bírsz a seggeden maradni?!

Utat engedtem indulataimnak, amint felvette a telefont.

– Jó reggelt, James – hangja egyáltalán nem tűnt feszélyezettnek.

– A pokolba veled! Lebuktál, te szerencsétlen!

– Tudják, hogy ő volt velem? – kérdezte, immár fojtottan.

– Nem – hangom megnyugtató volt, hallottam, ahogy megkönnyebbülésében felsóhajt. – De nem sok hiányzott. Valószínűleg egy fiatal bóklászott arra, aki nem ismeri az illatát. Hogy a fenébe gondoltad, hogy elviszed innen? Ráadásul éjjel, amikor őrjáratoznak? Legalább szólhattál volna – úgy egyeztünk meg, hogy bármi van, engem értesítesz, és ha biztonságos csinálhatod!

– Nem fogom minden lépésünket előre bejelenteni. Kockázatot kell vállalnom, ahhoz hogy sikerem legyen.

Legszívesebben leordítottam volna a fejét, de összeszorítottam a szám, és csendben maradtam. Hüvelyk– és mutatóujjammal masszíroztam az orrnyergemet, hogy legalább valamennyire lenyugodjak. Muszáj lenyugodnom.

– Ne forduljon elő többet – suttogtam. Már épp le akartam tenni, amikor megszólított.

– Két hétig nem leszünk itthon. Kérlek, vigyázz rá!

– Jobban, mint bármire – azzal kinyomtam a hívást.

Kinyújtóztattam az alvás közben elgémberedett végtagjaimat, miközben átsétáltam az emelet másik végében lévő szobához. Halkan kinyitottam az ajtót, csak hogy megnyugodhassak. Lili az ágyában feküdt, betakarózva, hangosan szuszogva. Sokkal jobban örültem ennek, mint bármikor. Amikor visszajött, nem számítottam arra, hogy valójában nevelnem kell őt. Fiatalabb vagyok nála, és semmiképp sem kész az apaszerepre. Nem is akarok az apja lenni, de nem tűrhetek el mindent, mint a testvére. A saját életével játszik, amikor éjjel kiszökik innen. Mondjuk, mikor nem játszik az életével? Ha így vesszük, mindegy, hogy Edward öli meg, vagy Jacob. A végeredmény ugyanaz lesz – mégpedig az, hogy valaki súlyosan megsérül; vagy lelkileg, vagy fizikailag. Vagy ami a legrosszabb, mindkettő. Félek, azon, amit titkolunk előtte, nem fogja túltenni magát.